Picit elmaradtam az írással, elég sűrűre sikerültek az utóbbi hetek... Továbbra is minden rendben halad, néhány apró-cseprő bosszúságtól - mint egy makacsul becsípett derék, vagy a mindennapos mérkőzés az irodai széken való fennmaradásért (csókoltatom, aki azt az ergonómikus csodát tervezte) - eltekintve, nincs panasz. :o)
A 12. heti szűrővizsgálatokat sikerrel vettük, mivel a kombinált szűrés elég megnyugtató eredményt hozott, nem éreztük szükségét tovább vizsgálódni. Ekkor tájt történt meg a bejelentés a munkahelyemen is és került ki az első PoCakOS poszt a blogra…
Nézzük a pilléreket: Az első trimeszter végére határozottan érezhető volt, hogy nem vagyok már olyan fáradt, és az étrend betartása sem okozott különösebb gondot - szóval, nem támadtak már orvul holmi ribizlis krémek és korhelylevesek… Mozgásból még mindig a szobabicaj maradt, már a mindennapi lótifutin és a majd' 15 kilós, nem mindig épp együttműködő személyi edzőm emelgetésén kívül - egyelőre szerencsére ezek sem okoznak gondot.
Mindennek - meg az alkatomnak - köszönhetően 0 darab plusz kilóval zártuk az első 12 hetet. Látszani persze még mindig nem látszott szinte semmi, ez volt az az időszak, amikor leginkább úgy néztem ki, mintha igencsak jóllaktam volna, és míg a normál ruháim már kényelmetlenek voltak, az idő közben a padlásról előbűvölt kismama nadrágok persze még leestek rólam.
Ami a gyógyszer pillért illeti, a kezelés részeként jó ideje nem szedek semmit, a 13. héten pedig a progeszteron pótlással is leálltunk.
Egyre inkább megszokom a gondolatot, hogy ketten lesznek a babák - igen, tudom, majdnem 3 éves már, de nekem akkor is még a babám. :o) Technikai okokból Anginak is elmondtuk a nagy hírt még a tervezett 12. hét előtt, hiszen másképp nem tudtam neki megmagyarázni, miért kell most hirtelen jobban vigyázni anya pocakjára. Teljesen jól vette a dolgot. :o) No persze, egész más lesz majd a helyzet, ha teljes valójában itt lesz a kistesó, de egyelőre nagyon örül neki, várja, és nagyon édes módon készül rá. Időnként csak úgy a semmiből felhozza a témát, elmorfondírozik, hogy a kistesó majd mellette fog ülni az autóban, hogy együtt megyünk majd ide-oda, hogy majd együtt fognak játszani és neki is lesz szülinapja… Szóval, láthatóan ízelegeti a témát és egyelőre nyoma sincs semmi negatív érzésnek részéről, aminek mi nagyon örülünk.
No és amit valószínűleg többen vártok: megjött a panaszlevelemre a válasz attól a bizonyos magánklinikától. Hát hogy is mondjam - nem nyűgöztek le…
A levelemben amúgy eleve megírtam nekik, hogy tisztában vagyok vele, hogy az UH nem tévedhetetlen és azzal is, hogy mivel a "kedves" doktornő visszaküldött a részleteket megbeszélni a kezelőorvosomhoz, az emberi felelősségen kívül a legtöbb egyéb felelősség alól mentesíthető...
No hát, először is természetesen kaptam egy sablonszöveget arról, hogy ők mennyire nagyon sajnálják, hogy nekem ilyen negatív tapasztalatom volt náluk és biztosítottak arról, hogy számukra milyen borzasztóan fontos az ügyfelek elégedettsége és a magas színvonalú szolgáltatás... Blablabla…
Mint kiderült, az alatt a bő 3 hét alatt, míg a válasszal tököltek, elvileg nagyon alaposan kivizsgálták az esetet, és… hát igazából csak annyi a gondom, hogy a válaszuk alapján fel sem fogták, mit sérelmezek.
Tudjátok mit? Idézem:
“Az orvosszakma képviselőivel történt konzultációt követően azt mondhatjuk, hogy sajnos a terhesség ennyire korai szakaszában – modern műszerek használata és a legnagyobb gondosság mellett is – előfordulhat, miszerint a vizsgáló orvos az embrióról nem kap pontos képet, illetve az élő embriót (akár néhány napig) nem látja. Az Önt vizsgáló orvosunk hosszasan próbálta keresni az élő terhesség jeleit, amely során a méhnek több metszetét is megtekintette." (Aha...)
"Sajnálatos módon orvosunk nem látott élő embriót, amelyről Önt – szándékától függetlenül – nem az Ön által elvártak szerint tájékoztatta." (Hát végül is, így is mondhatjuk, hogy bunkó volt...)
"További – az eredményt megerősítő – vizsgálatok elvégzésére aznap nem volt lehetőségünk, amelyre tekintettel a vizsgálati leleten javaslatként került feltüntetésre a kezelőorvosának felkeresése, aki a megerősítésként szükséges második vizsgálatot el tudja végezni." (Ez még Ok is lenne, ha eltekintenénk a ténytől, hogy ő nem megerősítő vizsgálatért, hanem a műszeres befejezés részleteinek megbeszéléésért irányított a dokimhoz - fel sem merült a tévedés lehetősége.)
"A rendelkezésre álló orvosi leletek, dokumentáció alapján dr. XY doktornő a jelen esetben szükséges, elvárható gondossággal járt el, a vonatkozó orvos-szakmai szabályok betartásával. “ (Vajon milyen dokumentáció van, amit én nem láttam?)
Ezt követte még némi - a fentebbiek fényében kissé mókásan ható - szövegelés arról, hogy azért remélik, máskor is megtisztelem őket a bizalmammal. Nanáhogy. Mindenképp.
Először nem akartam visszaírni, szemmel láthatóan teljesen felesleges. Aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog, így kaptak még egy levelet. Újra kifejtettem, hogy igen, természetesen tisztában vagyok az ultrahang és a korai terhesség természetével - mindazonáltal ugyancsak érdekelne, milyen dokumentáció alapján járt el a doktornő kellő alapossággal, mert én baromira csak egy képet kaptam, meg egy szűkszavú diagnózist, ami, hiába szépítjük, elég konkrétan fogalmazott.
Megírtam még, hogy mindezek mellett még mindig azt gondolom, hogy elvárható gondosság egy orvossal szemben nem csak magával a vizsgálattal, vagy kezeléssel, de azok eredményének kommunikálásával (!!!) kapcsolatban is felmerül. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a terhesség korai szakaszában megtörténhet, hogy a vizsgálaton nem látható épp az embrió. De gondolom, ezzel a doktornő is tisztában volt, akkor is, amikor a vizsgálatot végezte és akkor is, amikor annak eredményét nem mint pillanatnyi helyzetet, hanem mint megkérdőjelezhetetlen tényt közölte…
És tényleg…. mennyire más lett volna, ha annak ismételgetése helyett, hogy "ezt a terhességet be kell fejezni!" mondjuk valami ilyesmit mond:
"Kedves Anyuka. Sajnos pillanatnyilag nem látom az embriót, de ez ilyen korai terhesség esetén előfordulhat, nem feltétlenül kell mindjárt a legrosszabra gondolni. Azt javasolnám, néhány nap múlva jöjjön vissza kontroll vizsgálatra, hogy meglássuk, hogyan alakulnak a dolgok."
Ennyi kellett volna. Megszeppentem volna, de nem bőgök át egy éjszakát. Másnap ugyanúgy elmentem volna UH-ra és ugyanúgy kiderült volna, hogy minden oké… a doktornőhöz pedig az alapvetően pokróc stílusa miatt amúgy sem mentem volna vissza.
De legalább maradt volna egy csepp emberség az egész helyzetben.
Erre már posta - azaz e-mail - fordultával jött a sablonszöveg, hogy hát tényleg sajnálják és azért remélik hogy a jövőben…
Nem lesz “jövőben”. Mivel még csak azt sem értették, mivel is van a probléma, egy percig sem látom biztosítva, hogy legközelebb majd nem valami hasonló hülyeségbe futnék bele. A jelek szerint egész mást értünk az "elvárható" meg "minőség" fogalmak alatt... Úgyhogy kösz, de nem.
Hála az égnek, van más orvos, akihez fordulhatok. Ennyi hát a sztori vége.
Ez pedig itt őkelme, aki mindennek ellenére vígan éldegél a pocakomban. Ennyi a lényeg: